A helyes sorrend

Ha kicsit utánaolvastál már a göndör haj ápolásának tudhatod, hogy rengeteg termék van a piacon. Hála Istennek itthon is egyre több göndörbarát termék kapható, a külföldi webáruházak virtuális polcai pedig csak úgy roskadoznak. 🙂 Lelkes kezdőként az ember lánya (vagy fia :)) elkezd bevásárolni belőlük, aztán ha elérkezik a hajmosás ideje, elbizonytalanodik, hogy melyiket mikor, milyen sorrendben érdemes használni. Ehhez szeretnék egy kis segítséget adni ebben a bejegyzésben.

Fontos: Semmiképpen nem kötelező ennyi terméket használni! Azt javaslom, hogy eleinte mindegyik kategóriából egyet (max 2-t) építs be a hajápolási rutinodba és fokozatosan építkezz! Így könnyebben el fogod tudni dönteni, hogy melyik termék hatásos a hajadon és melyik nem. Ha sokfélét használsz, akkor sem fogok ítélkezni, hiszen khm… az én rutinom 5-6 lépéses.

Ahogy az ábrán láthatod, a göndör haj ápolása három fő lépésből áll.

I. Tisztítás

A fejbőrt és a hajszálakat meg kell tisztítsuk a rárakódott portól, kosztól, túl sok olajtól. Sajnos a sima langyos víz önmagában erre nem képes. Nézzük milyen lehetőségeink vannak:

  • Szulfátmentes, gyengéd sampon (angolul „low poo”)

    A boltokban kapható samponok első összetevője általában valamilyen szulfát (pl.: Sodium Lauryl vagy Laureth Sulfate), aminek rendszeres használatát igyekszünk kerülni. Sajnos az érzékeny göndör hajszálakat ezek az összetevők túlságosan kiszárítják. (bővebben itt) Szerencsére már léteznek más, gyengédebb tisztító hatással rendelkező samponok, amik amellett, hogy megfelelő a tisztító hatásuk, nem szárítják ki a hajat.

    Itt szeretném megjegyezni, hogy a sodium C14-16 olefin sulfonate nevű összetevő nem szulfát, de kicsit száríthat. Én úgy gondolom, hogy mivel a tisztítás a célunk, ez az összetevő hetente-két hetente belefér, de ha Te nem vagy biztos benne, inkább ne használd!

  • Balzsam mosás (angolul „co-wash”)

    Lorraine Massey, a CGM (curly girl method, magyarul csigamentő akció) kitalálója könyvében e mellett teszi le voksát. Eredetileg ez a sampon helyett egy átlagos szilikonmentes hajbalzsam fejbőrbe és hajba dörzsölését jelentette. A langyos víz, a dörzsölés és a balzsam együttesen elég jól tisztítanak, így ha nincs fejbőr problémánk, kiválóan lehet ezt alkalmazni. Nálunk is elérhetőek már kifejezetten tisztító céllal készült balzsamok, ilyen például sokak kedvence az As I am co-wash. (online rendelhető: shopbymalia, lookfantastic) Káros hatása nem igen van, érdemes egy próbát tenni vele.
    Akár felváltva is használhatjuk a balzsam mosást a gyengéd samponnal, egyik hajmosáskor egyiket, másik alkalommal a másikat.

  • Szulfáttartalmú, erősen tisztító sampon (angolul „clarifying shampoo”)

    Időnként – főleg akkor, ha rendszeresen csak balzsammal mosunk hajat – szükségünk lehet egy mélyebb tisztításra, hogy a felrakódásokat eltávolítsuk. Haj és fejbőr típustól függően általában két hetente – havonta érdemes ezt megtenni.

  • Léteznek még egyéb tisztító hatású szerek, például különböző agyagok (bentonit, rhassoul) vagy akár a zabvizes mosás. Ha szeretnétek, szívesen írok ezekről is bejegyzést.

II. Hidratálás / göndörítés

A második lépésben olyan terméket/termékeket használunk, amik a hajat puhábbá, könnyebben kezelhetővé, fényesebbé teszik és védik a kiszöszösödéstől (angolul „frizz”), további károsodástól. A balzsamok általában pozitív töltéssel rendelkező részecskékből állnak, amik szeretnek a károsodott haj negatív töltéséhez kapcsolódni. (Mint tudjuk, az ellentétek vonzzák egymást :)) Tartalmaznak mindenféle jó dolgot, például zsíralkoholokat (vigyázat, ők nem azonosak a szárító alkoholokkal!!), olajakat, humektánsokat, esetleg fehérjét.

Balzsamot használni elég alap dolog a hajápolásban. De mi a különbség a mélyhidratálók, balzsamok és leave-inek közt?

  • Klasszikus balzsam

    A klasszikus balzsamot nedves, megtisztított hajra visszük fel, majd 1-2 perc után alaposan kiöblítjük. A jól bebalzsamozott haj szuperül csúszik, ilyenkor csökkennek a gubancok, úgyhogy ez a tökéletes alkalom a hajunk kifésülésére.
    Fontos, hogy ha nem co-washként használjuk a balzsamot, a hajtövekre, fejbőrre ne kerüljön belőlük, mivel könnyebben zsírosodni fog a haj. A másik, hogy érzékeny fejbőr esetén ha bennhagysz kiöblítendő terméket, az összetevők, illatanyagok hosszútávon irritálhatnak.
    Kell-e balzsamot használni a co-wash után? Nem, csak akkor, ha más hatású összetevőt, például fehérjét is szeretnénk a hajunknak adni vagy ha a co-wash nem ad elég csúszást a kifésüléshez.

  • Hajpakolás, mélyhidratáló (angolul „deep conditioner”)

    Általában sűrűbbek, mint a klasszikus balzsamok, tégelyes kiszerelésűek. Érdemes használat előtt kicsit kinyomkodni a hajból a vizet, hogy ne nagyon higítsa fel a termékünket. Szintén a haj hosszára kenjük fel őket, a fejbőrre lehetőleg ne sok jusson! Ezt a gazdagabb, táplálóbb terméket javasolt kicsit tovább a hajunkon hagyni.
    Erősíthetjük a hatást melegítéssel (jó sok hajpakolás, a fejre zuhanysapi, rá egy törölközőturbán és még egy kis hajszárítózás vagy akár vehetünk mikrózható melegítősapkát), vagy jó erős hajba nyomkodással (személyes kedvenc technikám a „squish-to-condish”).
    Profi tipp: Ha a balzsamunkat szeretnénk felturbózni, keverjünk bele valamilyen olajat – pl.: olivaolaj, kókuszolaj, szőlőmagolaj – és máris kész a házi hajpakolás.

  • Bennhagyható balzsam (angolul „leave-in”)

Nedves hajon alkalmazandó és ahogy a neve is mutatja, nem kell kiöblíteni. Általában könnyed, folyékonyabb termékek, amik nem nehezítik el a hajat. Segítenek hosszabb távon puhán, fényesen tartani a sörényt. Kinek javasolt? A vékonyszálú hajnak egy kissé jobb esése lesz, illetve a hajmosások közt extra hidratálást nyújt. A téli hidegben kifejezetten jót tehet. Akár két hajmosás közti frissítésre is alkalmazható egy kis vízzel keverve.

  • Göndörítő krém (angolul „curling cream”, „curling custard”)

    Hasonlít a bennhagyható balzsamra, hiszen hidratál, viszont ő enyhe tartást is ad, anélkül, hogy keményítene. Egy fokkal összébb húzza a tincseket. A segítségével az én 2C/3A hajtípusomban több 3A tincs jelenik meg, mint nélküle, de nyilván nem várható, hogy ettől majd 4A-vá válik. 🙂

    Érdemes a hajat több részre osztani (én pl. 4-re szoktam), majd a tövektől a végekig belesimítani, beleimádkozni a hajba. (Hogy jön ide az imádkozás? Kedvelt technika a hajtermékek egyenletes eloszlatásához az ún. “praying hands”, amikor a hajat két tenyerünkbe fogva lesimítjuk.)

  • Hajmosás előtti olaj (angolul „pre-poo”)

    Kicsit kakukktojás a hidratálók közt, mivel ezt hajmosás előtt száraz hajra érdemes használni. Legalább negyed óráig érdemes a hajon hagyni, de akár egész éjszaka is fent lehet.

III. Tartás adás

Ha már ennyit vesződtünk a hajunkkal hajmosáskor, felmerül az igény, hogy ne csak egy napig élvezzük fáradozásaink eredményét. Ebben kétféle termék adhat segítséget: a hajhab és a hajzselé. (Na meg persze egy jó alvási rutin)

A hajhab előnye, hogy kevésbé nehezíti el a hajat, általában nem marad ragacsos utóérzet, viszont kevésbé lesznek definiáltak a tincsek.

A hajzselé ezzel szemben jól véd a szöszsösödés ellen, szépen megtartja a tincseket, viszont hajlamos lelapítani a hajat. Sokan azért félnek kipróbálni, mert megkeményedhet tőle a haj, de ez egyáltalán nem baj, sőt! Azt jelenti, hogy védőréteget képez a hajszálakon (angolul „cast”), amit a kezünkkel vagy egy kis olajjal összenyomkodva ki tudunk nyomkodni. (angolul „scrunch out the crunch” = SOTC)

Ha mindkettő előnyeit ötvözni szeretnéd, próbáld ki a hab-zselé-hab technikát. Odett videóját itt találod!

 

A hosszú bevezető után lássunk néhány példarutint:

A minimalista
1. Co-wash (tisztít és hidratál)
2. Lenmag zselé (leave-inként és tartást adó zseléként is hatásos) – recept itt

A fehérjére éhes – magas porozitásúaknak előnyös
1. Szulfátmentes sampon (tisztít)
2. Rizsvizes áztatás vagy zselatinos lemosás (fehérjével lát el) – recept itt
3. Hajpakolás (hidratál)
4. Göndörítő krém (összébb húzza a tincseket és kis tartást ad)
5. Hajhab (erősebb tartást ad)

A maximalista (bevallom töredelmesen, ez én vagyok)
1. Pre-poo
2. Szulfátmentes sampon
3. Balzsam vagy mélyhidratáló
4. Leave-in
5. Göndörítő krém
6. Hajzselé

Remélem, hogy tudtam irányt mutatni a hajcuccok útvesztőjében! Ha kérdésed van, bátran keress akár itt, akár a facebookon!

 

Tovább olvasok

15 hozzászólás

  1. Szia!
    Kérdésem nincs, csak annyit szeretnék mondani, hogy jelenleg három különböző ország CGM csoportjában vagyok benne és messze a te oldaladról jön a legpraktikusabb, legjobban átlátható információ. Valahogy sikerül ezt a “lásd meg, neked mi működik” dolgot nem misztifikálnod, hanem valódi, konkrét javaslatokkal segítened. Kezdőtől (és nekem ez a része volt a nehéz) a haladóig.

    A betűtípus, amit választottál, már csak hajhab a tortán!

  2. Kedves Dóri,
    nagyon örülök, hogy megtaláltam az oldaladat, sok hasznos információt szereztem, hála Neked!
    Annyi lenne a kérdésem, hogy Te a lenmagzselé mellett/helyett milyen göndörítő krémet szoktál használni?
    Válaszodat előre is köszönöm!

    1. Kedves Heni! Köszi a pozitív visszajelzést! Igen, szeretek göndörítő krémet használni, de óvatosan szoktam bánni vele, mert ha túl sokat teszek, elnehezíti a hajamat. Pár borsónyi mennyiség is elég lehet akár 🙂

      1. Kedves Dóri! Jól értelmezem, hogy a rizsvizes izét nem kell kimosni, hanem mehet rá a pakolás és utána azzal együtt kell lemosni?

        1. Kedves Zazie! Attól függ, hogy mennyire szeretnél erős proteines hatást elérni. A főzött rizsvíz esetén szerintem érdemes várni a kimosással, hogy legyen ideje mélyre hatolni.

  3. Szuper kis oldalt raktál össze! A karantén miatt végre rávettem magamat, hogy újra gondoljam a hajamat. Kétszer is volt keratinos hajegyenesítésem, ezért nagyon kiváncsi vagyok, hogy mennyi hullám maradt meg. Hiányoznak a hullámaim, habár amikor voltak, akkor nagyon nem tudtam őket kezelni 🙂 Köszi, hogy segítséget adsz benne! Remélem, hogy újra lehetek göndörke!

    1. Szia. Szőkített göndör hajra is vannak ötleteid, hogy például melyik hamvasitot használhatom.

  4. Szia.Örülök,hogy megtaláltam az oldalt,sokat segít.
    Amit az én hajamról tudni kell,hogy életem 33 évét szög egyenes hajjal éltem,a besütés,becsavarás se maradt meg 2-3 óránál tovább,most pedig 2C-3A lett.
    Szóval nekem most minden új és tanulom az alapokat.

    1. Nekem is szögegyenes hajam van. Tudom, most divat, mindenki vasalja, de mivel nekem nagyon kevés, vékony hajam van, jobban járnék, ha legalább néha be tudnám sütni. De a csudába, 1 óránál tovább nem tart. Te mit csináltál a hajaddal, hogy most megáll benne a kunkor? Segíííts!

  5. Szia!
    Pár napja tudok a CGM és Magyar Göndör Közösség és az oldalad létezéséről. Nagyon örülök, hogy nálad összeszedve megtalálok minden infót, amiről a csoportban a Lányok csacsognak. 🙂
    Fenti leírásból nekem nem egyértelmű, hogy a te mximalista processed első lépése a Pre-poo az mit takar?

    Nekem magas porozitású a hajam, abban biztos vagyok most már, hogy fehérjére szüksége van, de pl eddig is csak hetente mostam hajat (és sajnos néha korpásodik is).

  6. Szia!
    Most szeretnék neki kezdeni a CGM-nek 2a-b-s hajjal. Nagyon hasznos volt ez a cikk, köszönöm! Esetleg tudnál néhány konkrét terméket ajánlani nekem? Nézegettem mindenféle sampont, balzsamot, de teljesen belevesztem a lehetőségekbe. Nem szeretnék rögtön egy egész vagyont elkölteni, de szeretnék jó termékeket választani.
    Válaszodat előre is köszönöm! 🙂

  7. Sziasztok! Az én kérdésem az lenne, hogy amennyiben használok lenmag zselét, érdemes utána (vagy előtte) hajhabot is használni? Egyébként közepes porozitású a hajam. A megfelelő válasz érdekében hozzátenném, hogy a hajamra sampont, balzsamot, kimosható pakolást és leave in göndörítő krémet is használok a lenmag zselé mellett. Még eléggé kezdő vagyok, szóval nagyon köszönöm előre is a válaszokat ❤️

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük